Testvériskoláink
Testvériskoláink
Menü
 
Besenyszög
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szövés Ú 7

A foglalkozás ideje:               

A foglalkozás helye:              Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Megnevezése:                       Heti foglalkozások /Szövés/ 7. alkalom

Résztvevők száma:                27fő

A program célja, leírása: A szövés eredetének áttekintése

 

Foglalkozás folyamata:

A szövés

A szövés eredete ősidőkre tekint vissza. Először a fonás alakulhatott ki, mert az embereknek szükségük lehetett erős kötöző anyagokra. Majd ezután következhetett a fonalak keresztezésével a szövés.

Az első feljegyzések a szövetkészítésről a kínai birodalomból származnak, ie. 3000-ből. Leírják, hogy nagy selyemházakat építettek, és az eperfaültetvényeket gátakkal védték a folyók kiáradásától. Megemlítik a selyem felmotollálását is. Ie. 2200-ból a selyem festéséről is található feljegyzés.

Mivel a kínaiak féltékenyen őrizték a selyemhernyó tenyésztés titkát, ezért nagyon sokáig egyedül csak ők készítették. A szomszédos Koreába is csak ie. 2000 évvel jutott el. Japánba még később, ie. 100 évvel.

A gyapjú és a szőr feldolgozása ugyancsak ilyen régi lehet mint a selyemszöveté, de erről nincsenek hiteles adatok. A juh tenyésztéssel azonban már a babiloniaiak is foglalkoztak, amiből a gyapjú feldolgozásának tudományára is következtethetünk. Egyiptomban a legrégibb időkből származó múmiák is gyapjúszövetbe voltak csomagolva, egészen a 12. dinasztiáig. A juhtenyésztés megtalálható még az  araboknál, a kínaiaknál, a zsidóknál és a görögöknél is. Kínában és Tibetben valószínűleg a kecske szőréből készítettek szőtteseket. A növényi alapú szőttesekről Egyiptomból, az ie. 2300-ből vannak legkorábbról nyomok. A lenből köteleket, vásznat, ruhaszövetet készítettek. A legfinomabb lenből szőtték a halottak arcára terítendő vékony kendőt. A lenfelhasználás  módja Egyiptomból Babilonba, Palesztínába és Görögországba is elterjedt. A másik fő növényi anyag a pamut, mely valószínűleg Indiából származik. Mivel a pamutcserje vadon nő a trópusi vidékeken, ezért valószínű, hogy ezeken a helyeken is ugyanilyen korán feltalálták a pamutszövést. Mikor a spanyolok elfoglalták Mexikót, az őslakosok már gyönyörű színes és mintás szöveteket állítottak elő.

 

                                                 

 
Újszász
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre