Testvériskoláink
Testvériskoláink
Menü
 
Besenyszög
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szövés Ú 6

A foglalkozás ideje:

A foglalkozás helye: Vörösmarty Mihály Általános Iskola          

Megnevezése:     Heti foglalkozások /Szövés/ 6. alkalom

Résztvevők száma:    27 tanuló      

A program célja, leírása:      Ismeretek rendszerezése,fonás,körmönfonás

 

 

Foglalkozás folyamata:

1. Körmönfonások

a) Sodrás

Sodrásnak nevezzük azt a műveletet, amikor az elemi szálakat saját tengelyük körül megforgatjuk. Iránya szerint lehet Z és S, attól függően, hogy merre sodorjuk. A Sodratot hozhatunk létre többféle módon:

-1 méternél rövidebb szálnál a fonal két végét megfogva ellenkező irányba forgatjuk a saját tengelye körül, majd a két végét összefogva magától összesodródik.

-1 méternél hosszabbhoz két emberszükséges, akik a fonal két végét tartva ellenkező irányba sodorják mindaddig, míg az szinte ki nem ugrik a kezükből („görcsök"jelennek meg rajta). A szál közepét

megfogva - közben feszítve - kell a két véget összeilleszteni. Csomó kerüljön a végére!

-Két szálat úgy sodorhatunk össze, hogy azonos irányba forgatjuk mindkettőt, majd ellenkező irányba megkeresztezzük azokat. A sodrás és a váltogatás ritmikusan ismétlődik.

b) Hurkolás

- Paszomány

Tetszetősebb zsinórt kapunk, ha két különbözőszínű fonallal dolgozunk. Az azonos hosszúságú szálak végét kössük össze, majd az egyikből formáljunk hurkot bal kezünk mutatóujjára, miközben a hüvelyk- és középső ujjunk a csomót tartja. Jobb kezünk mutatóujját csúsztassuk be a hurokba úgy, hogy ugyanabba az irányba nézzen, mint a másik kezünk ugyanezen ujja. Akasszuk bele a másik színű fonalba a jobb kezünk mutatóujját, majd a hurkon visszahúzva az egészet jobb kezünkbe átvesszük ezáltal balkezünket szabaddá téve. Innen ismétlődik a művelet, csak az ellenkező irányba.
Fonások

- Lapos fonások

• Páratlan (3,5,7...)

A legismertebb s egyben a legegyszerűbb fonás a hármas fonás. Az 5 száltól kezdődően a fonás menete a következő:

Miután az azonos hosszúságú szálakat összekötöztük, és szilárd ponthoz rögzítettük kétfelé osztjuk a fonalköteget. (Célszerű két színt használni.) A fonást arról az oldalról kezdjük, ahol több szál van. A szélsőt megfogva, „valamennyi" szál alatt majd felett a másik oldalra vezetjük. Most itt lesz több, tehát ennek az oldalnak a szélső szálával folytatjuk a fonást.

 

 

                                                        

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Újszász
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.